2011. január 29., szombat

Célba ért üzenet

A minap néhányan internetes hálón keresztül kissé szkeptikusan beszélgettünk arról, hogy Istennek vannak-e megfelelő eszközei (Szentlélek?) arra, hogy nekünk szánt üzeneteiből éppen a minket illetőket félreérthetetlenül és idejében hozzánk juttassa el Egyik családtagunk ugyanis munkahely- és lakásváltoztatási problémáiban szakmailag és anyagilag egyaránt eligazítást keresett. Eközben egy nálam meglévő újságcikk másolatának megküldését kérte. Az internet korában ezek másodperces műveletek. Elküldtem a kért cikket, azonnal láttam a monitoron a visszaigazolást is: „Köszönöm, valóban erre van most szükségem”. Nem is sejtettük, hogy a mennyei telekom is részt vesz a csetben (A nagy testvér figyel!!!), és önhatalmúlag a küldött cikk elé csatolta egy korábbi bibliaórai jegyzetemet -- itt a szöveg: „Felőletek azonban szeretteim, jobbat gondolunk, ami üdvösséggel jár, még ha így beszélünk is. Zsid. 6,10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok. De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik, hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket. "Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak." 1Móz 12,2-3; 22,16-17 És így, miután türelemmel várt, beteljesült az ígéret. 2.Sám.7,11. Azt is kijelentette neked az Úr, hogy az Úr akarja a te házadat építeni. Az Úr angyala … ezt mondta: Kivezettelek benneteket Egyiptomból, és behoztalak erre a földre, amelyet esküvel ígértem atyáitoknak, de ti se kössetek szövetséget ennek a földnek a lakosaival, romboljátok le oltáraikat!
Ésa 55.1 Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért Minek adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, keresményeteket azért, amivel nem lehet jóllakni?”
A „véletlenül továbbított” irat volt a kérdések mindegyikét megválaszoló, mennyei üzenet. A kezelési zavar következtében célba ért, eligazította a kérdezőt mindenben (lakásvásárlás, pénzének beosztása, üzleti kapcsolatok, stb.). Ezután megkapta az újságcikket is, de további kérdései nem voltak. Következtetésem: A Mindenható az internetes levelezést (és zavarait is) felhasználhatja céljainak elérésére.