2010. február 23., kedd

Matematika juhok és kecskék számára

Free Website Counters Free Website Counters Hallgatói sokat zargatták Jézust földi munkálkodása során, hogy árulja el nekik, hogyan fog az Utolsó Itélet lezajlani, milyen szempontok alapján értékeli az Örök Bíró földi életünkben nyujtott teljesítményünket. Bizony, húsbavágó kérdés, üdvösség vagy kárhozat lesz a részünk.
  • Az Utolsó Ítélet és az Élet Könyve
A Jel.20,11 szerint János feljegyezte:: "És láttam egy nagy fehér trónust és a rajta ülőt: szine elől eltűnt a föld és az ég, és nem maradt számukra hely."És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Még egy könyv nyittatott ki, az élet könyve, és a halottak a könyvbe írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint.
  • A mennyei bíróság a Népek Itéletén
Máté 25,31 így írja: "Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Mt.25,32 Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja." "Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg."
  • Nézzük meg, mekkora teljesítményt nyujtottak a megdícsért juhok!
Tegyük fel, hogy 30 éves emberöltő (juhöltő?) minden napján találkoztak egy emberrel (juhval?), aki segítségre szorult - beteg, jövevény, éhező volt. Ez kb.10ezer találkozás.. Ha egy esetben segítettek egy rászorulón, ez egy a 10ezerből. És erre a teljesítményre veszik a király áldását!? Vegyük még figyelembe, hogy a király az első pillanattól [ld.34.v.] áldott örökösökként szólítja őket - ezt a döntést, úgy tűnik, levajazták! Ez a minősítés legalább is váratlan!
  • Olvassuk tovább, lássuk a kecskéket!
25,41 "Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre. Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg. Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked? A fentihez hasonló becsléssel a kecskék is 10ezer próbán estek át. De az ő esetükben a király másképp számol. Ha csak egyszer elmulasztották a segítséget, máris a büntetés a részük. Figyeljük meg: a Bíró nem vitázik a kecskékkel, nem állítja, hogy bennük nem is volt segítő szándék. Hiába álltak helyt 9999 esetben, már egyetlen kihagyás az örök halálhoz vezet. Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre." Hogyan kaptak a juhok ilyen kedvező minősítést? Jó, jó, cselekedeteik magukért szólnak, de a "megigazultak" közé csak Krisztus áldozata árán, az Atya kegyelméből kerülhettek!
Úgy tűnik, hogy sorsunk valóban nem az ezrelékes teljesítmény-értékelés alapján dől el.
János a Jel.20,15-ben így ír a népek itéletéről:
  • Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették.
  • 2Tim. 1.9 Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk.
  • Jel 3,5 Jézus ígéri: Aki győz, azt fehér ruhába öltöztetik, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.
  • Figyelmesen olvassuk: a Bárány a teremtés előtt életét adta értünk, hogy bejegyezhessen az Élet Könyvébe. Ez a kiindulási állapot!
  • A Bíró tehát kegyelme alapján ítélkezik:
  • adjunk neki hálát és dícsérjük az idők végéig.
*********************************************************************

2010. február 22., hétfő

Nehemias hazatérése

Ezsdrás és Nehemias hazatérése

A több évtizedes fogságból több hullámban költöztek haza Nehémiás és Ezsdrás vezetésével a megmaradottak Jeruzsálembe. Ezalatt – megszakításokkal – épült a templom és a városfal. A Mindenható megáldotta a vezetők hűségét a Szentíráshoz (a Törvényhez) . Ezt Izrael történelmében másutt is tapasztalhattuk - Ezsdrásnál azonban a képmutatás nélküli, Istenhez feltétlen bizalmat tápláló szellemi vezető kiemelkedő példájáról olvashatunk.

  • Az őszinteség gyöngyszemei

Néhány eseményre hívom fel röviden figyelmeteket – ki-ki önállóan kutathat további hasonló elásott kincsek után.

  • A hazautazás veszélyei

A rablók is a karavánutakon közlekedtek – nem kis vállalkozás volt ezer kilométeres úton a templom aranykincseit hazaszállítani.

Ezsdrás beszámolója: 8,21 Ekkor böjtöt hirdettem ott az Ahavá-folyó mellett, hogy megalázzuk magunkat Istenünk előtt, és jó utat kérjünk tőle magunknak, hozzátartozóinknak és minden jószágunknak. 8,22 Mert szégyelltem sereget és lovasokat kérni a királytól, hogy oltalmazzanak az ellenséggel szemben az úton, hiszen azt mondtuk a királynak: Istenünk ereje mindazoknak a javára van, akik őt keresik, de hatalma és haragja fordul mindazok ellen, akik őt elhagyják. 8,23 Böjtöltünk tehát és könyörögtünk ezért Istenünkhöz, ő pedig meghallgatott minket.

A 8,22-ben olvastuk: Az őszinteség csodája: ’bárcsak ne döngettem volna korábban a mellemet’!

8,25 Megmértem előttük az Istenünk házának ajándékozott ezüstöt, az aranyat és az edényeket, amelyeket a király, a tanácsosai, vezető emberei és az egész ott élő Izráel ajándékozott. 8,26 Kimértem és a kezükbe adtam hatszázötven talentum ezüstöt, száz talentum értékű ezüstedényt és száz talentum aranyat, ... 8,28 Majd ezt mondtam nekik: Ti az Úrnak vagytok szentelve, ezek az edények is szentek, ez az ezüst és arany őseitek Istenének, az Úrnak adott önkéntes ajándék. 8,29 Vigyázzatok rá, és őrizzétek meg,... 8,31 Ezután elindultunk az Ahavá-folyó mellől az első hónap tizenkettedik napján, hogy Jeruzsálembe menjünk. Istenünk ereje velünk volt, és megmentett bennünket az úton ólálkodó ellenségtől.

  • Egy szomorú epizód-- a fogadalom

Ezsdrás jegyezte fel az eseményt, amikor a nép megbánva, hogy idegenekkel házasodott össze és eltávolodott Urától, megfogadja, hogy eleget tesz a Törvénynek és elbocsátja a pogány asszonyokat:

Ezsdrás 10,3 Most azért kössünk szövetséget Istenünkkel úgy, hogy elbocsátjuk mindezeket az asszonyokat és gyermekeiket, uramnak és azoknak a tanácsa szerint, akik remegve gondolnak Istenünk parancsolatára. A törvény szerint kell eljárni. Kelj föl, mert rád tartozik ez a dolog, és mi veled leszünk. Légy erős, és cselekedj! Fölkelt tehát Ezsdrás, és megeskette a papok, a léviták és egész Izráel vezetőit, hogy e szerint a beszéd szerint járnak el; ők pedig megesküdtek. Akkor fölkelt Ezsdrás az Isten háza elől, és ....(böjtöt tartott) ... sem vizet nem ivott, mert gyászolt a fogságból hazatértek hűtlensége miatt. Azután közhírré tették Júdában és Jeruzsálemben mindazoknak, akik a fogságból hazatértek, hogy gyűljenek össze Jeruzsálemben. Ha pedig valaki nem jön el három napon belül, (megújítani Istenhez tartozását)... ki kell zárni a hazatértek gyülekezetéből. Harmadnapra tehát összegyűlt minden júdai és benjámini férfi Jeruzsálembe, és a kilencedik hónap huszadik napján ott ült az egész nép az Isten háza előtti téren, reszketve az ügy miatt, meg az esőzés miatt is.

  • Jellemző, hogy az Írás nem köntörfalaz: nehezére esett a népnek a megtisztulási fogadalom,
  • de legalább pont ezalatt az a kutya eső ne esett volna!

  • A Szentírás újra felfedezése

Nehémiás jól látja, hogy nincs ujjáépítés, lelki megújulás a Szentírás üzenetének meghallgatása nélkül. Elrendeli, hogy az évtizedek alatt Istenről elfeledkezett emberekkel ismertessék meg az Úr szavát.

  • Mi is tanulhatunk ebből : fedezzük fel újra a biblia-tanulmányozás örömét

  • Zsolt. 1.1 Boldog ember az, aki nem jár a bûnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az ÚR törvényében gyönyörködik

Nehémiás 8,1 Akkor az egész nép egy emberként összegyűlt a Vízi-kapu előtt levő téren, és azt mondták az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr adott Izráelnek. A hetedik hónap első napján tehát odavitte Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet elé, amely olyan férfiakból és nőkből állt, akik mindnyájan meg tudták érteni a hallottakat. Fölolvasta azt a Vízi-kapu előtt levő téren virradattól délig (6 órát álltak és figyeltek!), azok előtt a férfiak és nők előtt, akik meg tudták azt érteni. Az egész nép figyelemmel hallgatta a törvénykönyvet. Az írástudó Ezsdrás erre a célra készült szószéken állt, mellette pedig jobb felől Mattitjá, Sema, Anájá, Úrijjá, Hilkijjá és Maaszéjá, bal felől pedig Pedájá, Mísáél, Malkijjá, Hásum, Hasbaddáná, Zekarjá és Mesullám állt. (a koncert szinpada, a hangosítás-technika és a háttér-kórus.) Neh.8,5 Ezsdrás az egész nép szeme láttára nyitotta föl a könyvet, mert az egész népnél magasabban volt. Amikor fölnyitotta, fölállt az egész nép. És amikor Ezsdrás áldotta az Urat, a nagy Istent, az egész nép fölemelt kezekkel mondta rá: Ámen! Ámen! Azután meghajoltak, és arccal a földre borultak az Úr előtt. Jésúa, Báni, Sérébjá, Jámín, Akkúb, Sabbetaj, Hódijjá, Maaszéjá, Kelítá, Azarjá, Józábád, Hánán, Pelájá és a léviták magyarázták a népnek a törvényt, miközben a nép a helyén állt (ez már a délutáni program, összesen kb 10 óra!.)Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat. Akkor Nehémiás királyi helytartó és az írástudó Ezsdrás pap meg a léviták, akik magyaráztak a népnek, (kiscsoportos foglalkozás!) így szóltak az egész néphez: Az Úrnak, a ti Isteneteknek szent napja ez. Ne gyászoljatok, és ne sírjatok! Ugyanis az egész nép sírt, amikor hallgatta a törvény szavait. Majd ezt mondták nekik: Menjetek, egyetek jó falatokat, igyatok édes italokat, és juttassatok belőle azoknak is, akiknek nincs, mert a mi Urunknak szent napja ez. Ne bánkódjatok, mert az Úr előtt való öröm erőt ad nektek! A léviták így csitítgatták az egész népet: Csillapodjatok, mert szent ez a nap, és ne bánkódjatok! Ekkor elment az egész nép, hogy egyenek, igyanak és másoknak is juttassanak belőle, és nagy örömünnepet tartsanak, mert megértették mindazt, amire oktatták őket.

2010. február 15., hétfő

Kiben bízhatunk

E.S.Field elképzelése az Édenkertről
  • Kiben bízhatunk
A teremtés utolsó napján új minőség jelenik meg a színen:
  • 1Móz 1,26 Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik.
Így is történt:
  • 1Móz.2,7 ... megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.
A teremtett lények közül egyedül az ember kapott a Teremtő leheletéből [ talán ezzel a művelettel töltötte fel az ember mintadarabját az Atya a rendszerszoftver legnagyobb teljesítményű verziójával.] Ezzel az "upgrade-del" , mint egyetlen faj, amely a Teremtés Mesterének SZELLEMÉBŐL részesült, Ádám különleges pozícióba került. Isten beszélt hozzá, az ember válaszolt. A bűneset tépte szét ezt a kommunikációs csatornát - az információáramlás szakadozottá és zavarossá vált, mint a rossz telefonkapcsolat. Évezredek teltek el. Isten népet választott magának, életét áldozta azért, hogy a kapcsolat a választottak, az ember, az Eklézsia - és a Mennyei Atya között rendeződjön. Az ember mindmáig úgy véli, hogy saját erejére támaszkodva visszaállíthatja a paradicsomi életminőséget, csak egy kis javulás kell még. Majd egy tisztább világ, takarékosabb gazdálkodás, erkölcsösebb közélet, ... és .. és.. Csak bíznunk kell - a tisztább gondolkodásban, erkölcsökben, egy új vezetésben, gazdaságban, pénzvilágban.
  • MEGCSINÁLJUK!
  • DE NEM MEGY
csak nem jutunk előrébb. Véletlen ez? Nem, Ésaiás próféciáiban megdöbbentő pontossággal előrejelzi, hogy bűneink miatt jutottunk idáig, mert nem a Teremtőben bízunk:
  • És.2,22 Ne bízzatok az emberben, hiszen csak lehelet van az orrában: mire lehet hát becsülni?
  • Ézs 40,7 Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele. - Bizony csak fű a nép! Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad.
Fontossá lett a kérdés:
  • Jövőnk reményét hol találjuk?
  • Ézs 2,3 ... Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket utaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből.
Ne gondoljátok - üzeni az Írás - hogy virágzó földekre, a vizek gazdagságára támaszkodva kis Édent építhetünk.
  • És.3,1 Az Úr, a Seregek Ura eltávolít Jeruzsálemből és Júdából mindenféle támaszt: minden támaszt, amit a kenyér, minden támaszt, amit a víz nyújt, (rajta kívül másra nem támaszkodhatunk)
  • 3,2 a hőst és a katonát, a bírót és a prófétát ... hiába hallgatjuk
  • 3,3 a hadnagy... és a főrendű, a tanácsos, az ügyes mester...nem segít rajtunk.
Megdöbbentő aktualitással rajzolja meg országunk mai helyzetét:
  • 3,4 Ifjakat teszek vezéreikké, és sihederek uralkodnak rajtuk.
Sanyargatja a nép között ember az embertársát, egyik ember a másikat. [ A bűn, a felelősség mindíg a másiké.] Rátámad az ifjú a vénre, a hitvány a tekintélyesre. Már nem találunk hozzáértő vezetőket...
  • 3,6 Ha valaki így unszolja rokonsága egyik tagját: Neked még van ruhád, légy te a vezetőnk, légy úrrá ezen a felforduláson! - [ Ki vállalja, hogy a zűrzavart nevén nevezze és a közéletet megtisztítsa??]
"akkor az így fog válaszolni: Nem akarok sebkötöző lenni!" - mindíg könnyebb a sebeken szörnyűlködni, mint azokat bekötözni.! Nincs a házamban se kenyér, se ruha, ne tegyetek engem a nép vezetőjévé!"
  • A süllyedés okai Isten szeme előtt világosak, egyértelműek:
3,8 Bizony, elbukik Jeruzsálem, és elesik Júda, mert nyelvükkel és tetteikkel az Úr ellen fordulnak, és dicsőségével szemben engedetlenek.
Évezredek óta Ésaiás könyvében olvashatjuk az útbaigazítást: vissza kell térnünk helyünkre, a "sebkötözők", Isten dicsőítői és imádói közé!

2010. február 2., kedd

Aranyműves szakképzés

Benvenuto Cellini munkája: Sótartó
(arany, elefántcsont, ébenfa)


Sokan próbálták már a Szentírás szellemiségével óssze nem illeszthető életviteli döntésüket a tesszalonikai levél ismert versével igazolni:

1.Thess 5,21 [a Károli fordítás szavai sokunk emlékezetében megmaradtak ]
"Mindent megpróbáljatok; a mi jó, azt megtartsátok!"

Első pillantásra úgy tűnik, hogy Pál apostol arra szólít fel, hogy különösebb mérlegelés nélkül próbáljunk ki mindent: képmutatást, drogozást, adócsalást, mások megrövidítését, ivást, hazudozást, stb. és majd az eredményből meglátjuk, jó utat választottunk-e.

Az Írás üzenetét pontosabban megértjük: ha utána
nézünk , mit jelentett a Biblia korában a "megpróbál" szó. (dokimazo). Nézzünk meg néhány verset, amelyik ugyanezt a görög szót tartalmazza!

E helyeken elsősorban ezüst-aranyműves munkával kapcsolatban, magas hőfokon újraolvasztás, salak eltávolítás, 'vizsgálat' (tisztaságára nézve), eredetiség ellenőrzés, értékbecslés jelentésekkel találkozunk.

  • Átvitt értelemben is gyakori: Isten az övéit tűzben tisztogatja

Zak.13,9 Ezt a harmadrészt is tűzbe teszem, megtisztítom őket, ahogyan az ezüstöt tisztítják, megpróbálom őket, ahogyan az aranyat próbálják. Ő segítségül hívja nevemet, én pedig meghallgatom őt. Ezt mondom: Népem ő, és ő ezt mondja: Uram, Istenem!

Jeremiás és Malakiás külön feladatként kapta, hogy a tisztogatásban közreműködjön:
Jeremiás 6:27 Próbálóvá tettelek téged az én népem között; ôrállóvá, hogy megismerd és megpróbáld az ô útjokat.

Malakiás 3,3 Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait. Fényessé teszi őket, mint az aranyat és az ezüstöt. Akkor majd igaz áldozatokat visznek az Úrnak.

Térjünk vissza a tesszalonikai vershez: az [Új Revideált fordítás szerint "Mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg"] csak a krisztusi tanítással összhangban lévő utat ajánlatos követni.


Néhány kapcsolódó vers:
1.Kor.10,23 Minden szabad, de nem minden használ.
Minden szabad, de nem minden épít.


1.Péter.1,7 hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre.